„A tudatos jelenlét kitágítja a pillanatot. Csakhogy nagyon nehéz ám jelen lenni a pillanatban. Mindig közbejön valami, ami eltéríti az embert. Hol viszket valahol, hol a kullancstól fél az ember.” (Dorthe Nors) 
Olyan könnyen megy ez. Egy világ, amely a koncentráció ellen dolgozik. Hangos, zajos, zűrös, zavaró a hét minden napján. Mi pedig engedelmesen forgatjuk a fejünket abba az irányba, ahonnan az épp aktuális impulzusok érkeznek. Mi mindenben veszíthetjük el a fonalat? 

„A szabad akarat: hogy mit kezdünk azzal, amink van.” (Feldmár András) 
Van bennünk dac. Azért se mentalitás. Nem fogadjuk el a leosztást, de gyakran nem is kezdünk vele többet az elutasításnál. Mi történne, ha kicsit elfogadóbbak lennénk? 

„A kétely és a szkepticizmus hasznos dolgok, általuk születnek az új felfedezések.” (Richard Feynman) 
A kételkedés rendszeresen felbukkan az életünkben. Használható fegyverként az emberek elbizonytalanítására, de akár önmagunk aprólékos ellenőrzésére is. Ha meghalljuk a kétely szót, leginkább negatív asszociációink ébrednek. Kevésbé gondolunk rá úgy, mint amiből hasznunk is származhat. Pedig nélküle, talán soha nem érnénk el semmit. 

„Sok tehetség elvész a világ számára egy csepp bátorság hiányában.” (Sydney Smith) 
Van, aki tehetséges és van, aki nem. Vagdalkozunk is ezzel időnként: könnyű neki, mert tehetséges. Ám a képlet nem ennyire egyszerű. A tehetség mit sem ér, ha nem jár kéz a kézben a tudás és a gyarapodás elkötelezett megszerzésének az attitűdjével. 

„Annyit használtuk a logika méterrúdját, hogy közben elfelejtettük, hogy a szeretet anyaga megmérhetetlen.” (Eric Knight) 
A mértékegységek leegyszerűsítik, egyértelműsítik és szabályozzák a mindennapjainkat. Nagy segítséget és biztonságot nyújtanak. Ugyanakkor bármennyire is szeretnénk, nem mérhetünk mindent. Többek közt a különböző érzelmeket sem. Legalábbis hagyományos módon nem. 

„Az idő nem hit kérdése. Az idő feledés kérdése. Hogy nem veszed észre, ahogy a távolban, a háttérben elszöknek előled az egyforma napok. Amikor valami mással törődsz, amikor valamit alkotsz, amikor belefeledkezel abba, hogy létezel, és nem magaddal törődsz.” (Hartay Csaba) 
Nem minden napunk egyforma. Néha mind elég laposnak vagy unalmasnak tűnik, mégis minden egyes nap más és más. Ami az eltérést okozza, azok mi magunk vagyunk. Olykor bal lábbal kelünk, olykor motiváltan, olykor fáradtan, olykor energikusan. Nincs két egyforma nap, mert nincs két egyforma mi sem. 

„Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak azt vegyük észre, amit megtanultunk látni, és figyelmen kívül hagyjuk azt, ami nem illik bele az előítéleteinkbe.” (Douwe Draaisma) 
Hisszük magunkról, hogy objektívek vagyunk, de nem. Annyi minden von a befolyása alá minket, hogy csak nagy nehézségek árán tudjuk megőrizni tárgyilagosságunkat. Ha egyáltalán sikerül. Vagy, ha teszünk érte, hogy adott témában mérsékeljük vagy megszüntessük a részrehajlásunkat. 

„Mindig magamra gondolok, és ugyanezt várom el mindenki mástól is. Én ezt nevezem rokonszenvnek.” (Oscar Wilde) 
A tükör nem hazudik. De olykor elvonja a figyelmünket arról, ami a háttérben zajlik. Olyan erősen nézzük magunkat és koncentrálunk személyünkre, hogy közben egyéb nagyon fontos dolgok, emberek, mellékessé válnak. Nem foglalkozunk velük, nem időzünk rajtuk, velük, és ez életünk újabb bonyolult fordulatait jelentheti. 

„Már azelőtt eldöntjük, hogy hiszünk-e valakinek, kedvelünk-e valakit, vagy megbízunk-e benne, mielőtt még egyetlen mondatot is váltottunk volna vele.” (Vanessa Van Edwards) 
Egészen jól olvasunk a különböző jelekből. Talán nem pipáljuk le a nyomolvasó indiánokat vagy a sztárnyomozókat, de mindenképp ügyesek vagyunk. Gyorsan képesek vagyunk feltérképezni a dolgokat és ez akár lendületes döntésekre is vezethet minket. Vajon a megérzéseinkre és az első benyomásainkra hallgassunk vagy gyűjtsünk még információkat? 

„Az emberek a legritkább esetben töltik ki a dühüket azon, aki megérdemli, mindig annak jut, aki a legközelebb áll.” (Fredrik Backman) 
Előfordult már, hogy úgy éreztük, igazságtalanul tölti ki rajtunk valaki a mérgét? Van úgy, hogy tele lesz a hócipó és épp mi vagyunk azok, akikre ráömlik a tartalma. Ez akár otthon a négy fal között is megeshet, ha a párunknál betelik a pohár. Miként reagáljunk ilyen helyzetben?