„Csak annyiban vagyunk szabadok, amennyiben mi határozzuk meg, mások mit tudnak rólunk, és milyen körülmények között szereznek erről tudomást.” (Timothy D. Snyder) 
Ismerős, barát, rokon, munkatárs, szomszéd. Megannyi kapcsolat, amiben valamilyen szerepet vállalunk, játszunk. Ki jobban, ki kevésbé ismer minket. Izgalmas belegondolni, kinek, mennyire pontos információi vannak rólunk. Valószínűleg annyira, amennyire mi ezt megengedjük, valamint a köztünk lévő viszony lehetővé teszi. 

"Az emberek felismerni szeretnek, nem felfedezni. Az előbbi sokkal kényelmesebb, és vonzóbb képet nyújt saját magunkról." (Jean Cocteau) 
Sokan foglalkozunk önmagunk minél mélyebb megismerésével. Ez irányú tetteinket a jobbító szándék vezérli. A napokban találkoztam a fenti idézettel, amely elgondolkodtatott, hogy hol van a határa önnön megismerésünknek és ez alapján a változásainknak? 

„Rendszerint azok ígérnek sokat, akik keveset vagy éppenséggel semmit sem tudnak adni; és mit sem ígérnek azok, akik valóban értékekkel fogják meglepni az emberiséget.” (Árkossy Károly) 
Sokat hallani manapság az értékteremtés fogalmát. Sok helyen, sokan hivatkoznak rá. Ideje, hogy kicsit mögé nézzünk és ne engedjük elvakítani magunkat csak azért, mert valaki bedobja ezt a kifejezést. 

„Az újévi fogadalmakkal mindig az a baj, hogy csak egy-két napig lehet őket betartani.” (Peller Anna) 
Az új év kezdete sokaknak a fogadalmak ideje. De ha csupán az új esztendő kezdete miatt fogadkozunk, akkor nem sok haszna lesz. A sikerhez, a megvalósításhoz nincs szükség egy jeles napra, sokkal inkább egy eltántoríthatatlan indokra. 

„Nem vagyunk az ajándékozás szokása ellen, ha a vásárolt vagy készített ajándék valóban kifejezi azt a szeretetet, amit egymásnak átnyújtani szeretnénk, és nem az egész év során elspórolt szeretet helyett adjuk.” (Simon András) 
Mindig ugyanaz a nóta. Dúródás a kasszáknál, dudálás a dugóban, összegubancolódott égősor, csupa gyanta minden, halászlé, töltött káposzta, bejgli, mennyből az angyal, megint zokni, reszkessetek betörők. A karácsony ledarálva. Ennyi? Csak ennyi? De hol marad a várva várt csoda? 

„Mindenkiben ott az életerő, a vitalitás, energia, az ösztöke, ami cselekvésbe fordul, és mivel mindenki egyedi, ennek formája is egyedi lesz. Ha elfojtjuk, semmilyen más közegben nem teljesedhet ki, egyszerűen elvész.” (Martha Graham) 
Vannak időszakok, amikor az átlagnál több energiára van szükségünk. Ilyen lehet például egy hosszabb nyaralás előtti hét, amikor igyekszünk minden folyamatban lévő ügyet lezárni, átadni, miközben gőzerővel készülünk a pihenésre is. Vagy ilyen a karácsony előtti időszak, amikor szintén zárjuk lefelé a dolgainkat, miközben már az ünnepi fogásokat tervezgetjük, a dekorációt rakjuk fel vagy épp ajándékok után kajtatunk. Jól jön minden bennünk lakozó energiatöbblet. De honnan ered ez az energia? 

„A kiégés nemcsak a munkaórákról szól, hanem azokról a történetekről, amelyek mögötte vannak, amelyeket magadnak mondasz, ahogyan hozzáállsz a dolgokhoz.” (Liz Fosslien) 
Munka van bőven. Ember is. Ám a kettő olykor nem találkozik. Vagy nem jókor, nem jó helyen. Milyen a munkához való hozzáállásunk, miből ered ez a mentalitás, és milyen ma dolgozni? 

„Az embereknek szabadságot kell adni önálló döntéseik meghozatalában.” (Ross Ulbricht) 
Az önállóság egy ajándék. Adhatjuk vagy kaphatjuk, de mindenképp fel kell nőni hozzá. Bár természetesnek tűnik, hogy teret adunk és kapunk, de a világrajövetelünkkor nem ez a helyzet. Önellátásra képtelen csecsemőként érkezünk, akinek sok mindent kell felfedeznie és megtanulni. Idővel egyre önállóbbá válunk és egyre több mindent csinálhatunk. Mit is jelent önállóságot szerezni? 

"Örülünk kell annak, amilyenek a gyerekeink. Ez az, amit itt hiányzik. Túl sokat foglalkozunk azzal, ami nem megy jól - ebben nem ügyes, abban nem elég jó. Nagyon kevés figyelmet kapnak azért, ami jó bennük." (Julie Lythcott-Haims) 
Az elmúlt években hatalmas iparággá nőtte ki magát a babákra és a kisgyermekekre specializálódott termékek és szolgáltatások előállítása. Az emberben mindez azt az érzést kelti, hogy ezek nélkül a felcseperedő gyermek hátrányban lesz a társaihoz képest. Valóban ez a helyzet? 

„A modern ember nem csak nyughatatlanul rohanó, de eltompult, unott lény is, akit semmi nem dob fel, semmi nem ragad meg legbelül igazán.” (Nicolai Hartmann) 
Reggelente nyúzottan ébredünk? Kedvetlenül készítjük a kávénkat és álmatagon vánszorogva indulunk az utunkra? A napi önismétlő rutin olybá teszi az életünket, mintha időhurokba kerültünk volna, ahol folyton ugyanazt a napot kell megéljük. Nem a napok ugyanolyanok, hanem mi. Nem az élet nyűglődik tőlünk, hanem mi az élettől. Mi szürkültünk bele az egyhangúságunkba. Mit tehetünk ellene.