„Igaz barát az, aki előtt hangosan gondolkodhatom.” (Ralph Waldo Emerson)
A beszélgetés jelentősége nem merül ki az információ átadásban. Ez a legszimplább felhasználási módja. Ezen túlmenően érzelmeket közvetítünk, befolyásolunk, fejlesztjük a társas kapcsolatainkat és egyben egyengetjük, ápoljuk a lelki életünket is a társalgással. Ez utóbbi szempontjából nagyon is lényegi, hogy kivel és mit osztunk meg a környezetünkben. Van bizalmas baráti kapcsolatunk? És miért fontos, hogy legyen módunk meghitt beszélgetést folytatni?

„Világképünk hiedelmeink, előítéleteink összessége, nem pedig értékítélet arról, kik vagyunk.” (Seth Godin)
Problémáink egyik fő forrása az önképünk. Az kép, amelyet felállítunk magunkról, hogy milyenek vagyunk. És épp ez a bökkenő, hogy a legtöbb esetben a mentális ábrázatunk a milyenek vagyunk kérdésre felel, és nem a kik vagyunkra. A kettő közti különbség okozza a belső vívódásainkat.

„A szavak társalgássá válnak, és akivel társalog, annak társává is válhat az ember.” (Pierre Franckh)
Amikor a beszéd megjelent az emberiség történelmében lényegesen tágabb terünk lett arra, hogy megértsük egymást, illetve megértessük magunkat a többiekkel. Oly sok év távlatából, valahogy úgy tűnik, ez még a mai napig sem jár mindig sikerrel. Nem élünk a szavakban rejlő valódi lehetőségekkel vagy éppenséggel nem megfelelően élünk velük. Milyen is a pozitív kommunikáció? 

„A házasság olyan, mint egy drága ruhaköltemény a nagy divatszalon bemutatóján. Bárki felveheti, de csak keveseknek áll igazán jól.” (Tony Curtis)
Már megint egy monogámiát dicsőitő cikk, sóhajtanak fel páran. Azért, hogy mennyire tartunk ki valaki mellett, a génjeink is felelősek. Ezért, aki úgy érzi, hogy a vérében van a csapodárság, az nyugodtan keressen más olvasnivalót. Nem a monogámia mellett szeretnék érvelni, hanem inkább azokra a civilizációs folyamatokra rámutatni, amelyek nehezítik a megállapodásunkat. Már azoknak, akik megállapodnának, de nehezen megy nekik.

"Mindenki jó szülő, aki megmutatja a gyermekének a világot" (Faludi Viktória)
Amikor szülővé válunk, olyasmibe csöppenünk, amire nem lehet felkészülni. Egy apró életet melengetünk a keblünkön, és látni fogjuk a felcseperedését. Lépésről lépésre tanúi leszünk a felnövéstörténetének. Vele érzünk, növünk, fejlődünk, sírunk, nevetünk. Olyan különleges élmény ez, amelynek nem csak szemlélői, hanem tevőleges részesei is vagyunk. Amikor odafigyelünk gyermekünkre, útravalót adunk, amely legalább olyan tápláló, mint a hamuba sült pogácsa a világlátásra induló legkisebb legénynek. Mivel segíthetjük a leginkább a gyarapodásukat?

„Az internet a világ legnagyobb könyvtára. Csak az a baj, hogy a könyvek mind a földön hevernek benne.” (John Allen Paulos)
A digitális világra nyíló ajtón való belépéssel, teljesen új önkifejezési formák kerültek napvilágra. Ezek egyike a népszerű blog írás, a bloggerkedés. Az elmúlt években ezrével indítottak emberek blogokat a legkülönbözőbb kérdéskörökben. Vajon van ennek a sok blognak értelme? Miért jó olvasni őket? Egyáltalán jó-e olvasgatni őket?

„Ugye tudod, mi a valóság? Ami nem múlik el egy áramszünettel.” (Sherry Turkle)
Az online univerzum radikálisan szólt és szól bele az életünkbe. Olyan terület ez, amellyel az emberiség még csak most barátkozik, így a hosszútávú hatásai még nem ismertek. De így is számos kérdés foglalkoztatja a közvéleményt. Mennyire ejt minket rabul? Mennyire változtatja meg az értékrendünket, a vágyainkat? Óriási mértékben. Még sem nézhetünk erre a médiára csakis borúlátón és nem intézhetjük el annyival, hogy „régen minden jobb volt”, anno, amikor még nem létezett internet.

„Nincsen olyan ember, ki ne érezné egyszer, hogy válni kell.” (Vámos Miklós)
Van, akinek sikerül, és van, akinek nem. Ezt sok mindenre rávetíthetjük. A karrierre, egy nagyvárosi vagy külföldi szerencsét próbálásra, de akár a párkapcsolatokra is. Semmi nem fekete és fehér kizárólag. Meglovagolva a trendi kifejezéseket, a szürke milliónyi árnyalata határozza meg az életünk alakulását. Keressük a sémás válaszokat mindenre, hogy aztán rávetítsük a magunk sorsára és azt is boldoggá formáljuk. De a válaszok sem minden esetben magától értendők. Miért maradnak együtt és miért nem bizonyos párok, emberek?

„A Föld egyik oldalát mindig sötétség borítja, miközben a másikra dicsőségesen ragyog a Nap fénye.” (Siddhartha Mukherjee)
Rutinszerű életet élünk. Szokásaink határozzák meg mikor, mit, csinálunk. Bármit újat szeretnénk bevonni az életünkbe, azt csak erőfeszítés árán tehetjük meg. Amennyire berögzültek a mindennapjaink, legalább annyira röghöz kötött a gondolkodásunk is. Vagy még jobban. Pedig időnként frissítőleg hat más szemszögből nézni a dolgokra.

„Ha feladja az ember, soha nem tudja meg, lett volna-e ereje ellátni a feladatot.” (Sophie Kinsella)
Minap a délutáni altatás közben elnéztem a lassan 4 éves kislányunkat és azon elmélkedtem, mennyire akaratosak még ebben a korban. Mily nagyon ragaszkodnak az elképzelésükhöz, kitartanak a szándékaik mellett. Mikor jön el az a pillanat, amikor már nem lesznek ilyenek? Mikor állnak be a sorba? És mi mikor adjuk vagy adtuk fel?