„Az ember csak akkor értékeli igazán a boldogságot, ha már a boldogtalanságba is belekóstolt.” (Liviu Rebreanu)
Manapság a pozitív gondolkodás és életszemlélet folyik a csapból is. Már-már szélsőségesen arra ösztökél mindenkit, hogy legyen jókedvű és boldog mindenáron. Aki pedig nem az, az bizony érezze kellemetlenül magát, hogy ennyit nem tud megtenni önmagáért. Pedig a boldogtalanságnak, a negatív gondolatoknak nem csak helye van az életünkben, hanem értelme is. Mint azt az alábbiak is mutatják.

„Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elmulasztottunk.” (Stephen King)
Az ember mindig a legkisebb ellenállás felé megy. Megszokásból, kényelemből vagy simán csak lustaságból, de így van. Ez pedig sokszor egyenlő azzal, mint nem csinálni semmit. Bocs, egy dolgot csinálunk, kifogást keresünk. Ha nyitnánk egy speciális boltot, ahol előre elkészített kifogáscsomagokat lehet kapni, biztos sikerre számíthatnánk, hisz még ezzel sem kéne fárasztanunk magunkat. Készen kapnánk az instant kibúvókat. Ha valami nem megy azonnal vagy tökéletesen, akkor inkább bele sem vágunk.

„Az idő olyan luxus, amivel csak nagyon ritkán rendelkezünk.” (Barabási Albert-László)
Az idő megfoghatatlan mégis a saját bőrünkön érezzük a hatását. Minden nap a rendelkezésünkre áll, talán épp ezért nem értékeljük igazán. Olyan, mint az egészségünk. Amíg megvan, nem foglalkozunk vele, de amint megromlik, abban a pillanatban fontossá válik. Azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az időnkből minden perccel kevesebb lesz, és előre senki sem tudja, hogy mennyi áll még a rendelkezésünkre. Ajánlatos megnézni, hova is tűnik el az időnk nap, mint nap.

„Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit.” (Karinthy Frigyes)
Agyunk az egyik legkomplexebb szervünk, a maga több milliárd idegsejtjével és azok további kombinációival. Kezdetben az emberi agyat csupán az eltávozottakon elemezhette, kutathatta, boncolgathatta a tudomány. Ezért anatómiailag feltérképezhettük ugyan, de a működése sokáig nagy rejtély maradt. Csupán az elmúlt évtizedekben, az olyan digitális képalkotó eljárásoknak, mint az MRI vagy a CT, köszönhetően kezdhettük el megfigyelni az elő szürkeállományunk funkcionalitását. Így nyerhettünk betekintést abba, hogy agyunk mely területei, miért felelősek. Egyben tanulmányozhattuk, hogy a két nem agytevékenysége mennyire eltérő. Nagyon.

„Míg a boldogságot önmagáért keressük, összes többi célunk - legyen az egészség, szépség, pénz vagy hatalom - csak azért fontos, mert feltételezzük, hogy majd boldoggá tesz minket.” (Csíkszentmihályi Mihály)
Ha nekünk szegezik a kérdést, hogy vannak-e céljaink, akkor a legtöbben kapásból rávágjuk, hogy igen. De ha bele kellene menni a részletekbe igencsak hebegnénk, habognánk. Meglepő, hogy milyen sokaknak vannak mondvacsinált, hamis céljaik. Olyan célkitűzések, amelyek egyáltalán nem is az övék, egy cseppnyit nem érzik a sajátjuknak, csak valahol rájuk ragadt, mint bogáncs a zoknira. Lehetséges a valódi utunkat járni?

„Ki emberebb - ki istenebb a másiknál? Férfi? Nő? Egyik se? Mindkettő? Egyik? Melyik? Sejtettem, hogy ember nincs is - csak férfi van és nő.” (Karinthy Frigyes)
Ma igazi mozgalommá vált a nemek egyenjogúsítása. Helyes, legyünk egyenrangú felek az élet különböző területein. De azt el kell fogadni, ha tetszik, ha nem, hogy egyenjogúak vagyunk (leszünk reméljük) de nem egyformák. Akinek efelől kétsége van, az emlékezzen rá, hogy a férfiak vajmi kevés eséllyel fognak gyermeket szülni.

„Tudod, milyenek a gyerekek. Mindig azt hiszik, hogy ami rossz, arról ők tehetnek. Azt gondolják, ha rosszul érzik magukat, akkor rosszak.” (Feldmár András)
Mindenről van egy kép a fejünkben. A gyerekekről is. Vagyis van egy kép a fejünkben, hogy milyennek kéne lenniük az ideális csemetéknek. Rendszerint ez az illusztráció köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ezért mi minden a bennünk lévő ideáltól való értérés esetén megbélyegezzük a kölyköt, hogy rossz. Nem feltétlenül rossz, de az tény, nem a mi felnőtt elvárásainknak megfelelően viselkedik. Ez viszont természetes. Nekünk pedig meg kellene tanulni gyermekként kezelni őket.

„Ha úgy tekintünk az oktatást, mint felkészülést valamire, ami majd a jövőben történik, megfeledkezünk arról, hogy az ember életének első tizenhat-tizennyolc éve nem valami próba egy majdani előadáshoz. A fiatalok élete most zajlik.” (Sir Ken Robinson)
Az iskolának legfőbb feladata nem a tudás megszerzése, hanem a tanulás megszerettetése kéne, hogy legyen. Ezzel szemben igyekszik a diákra az ismereteket ráerőszakolni. Ráadásul olyasmiket, amelyek jó része felhasználatlanul az enyészeté válik. Iskolarendszerünk egyike a legrugalmatlanabb intézményeknek. Maradi, nehézkes és bőven rászorul már a valódi reformokra, az alapoktól való újra gondolásra.

„Minden reggel újrakezdés, minden reggel új világ.” (Lucy Maud Montgomery)
Még a legmagányosabb ember sem mentes mások befolyása alól. Hiába véljük, hogy egyedül vagyunk, ha ez szociális szempontból igaz is, nem remeteként élünk, és világunk ezernyi arca naponta a mi orcánkba bámul. És ezek a tekintetek alakítanak minket olyanná, amilyenek vagyunk. Akár passzívan, akár aktívan veszünk részt az életnek nevezett játékban, elidegeníthetetlenül a részei vagyunk. Hogyan tehetünk magunkért többet?

„A kreativitás alapvetően emberi tulajdonság, és magában hordozza az alternatív látásmódok, gondolkodásmódok és cselekvések biztos ígéretét.” (Sir Ken Robinson)
Mindenhez kreativitás kell. Hogy megvalósítsuk egy tervünket, beleférjünk az adott büdzsébe vagy többlet forrást találjunk a megvalósításhoz. Hogy megtervezzük a nyaralás emlékezetes programjait. De még ahhoz is kreatív logisztikai érzék szükséges, hogy bepakoljunk egy családnyi koffert a csomagtartóba. A mindennapi életünk szerves része az alkotó erő. Miként serkenthetjük jobb munkára alkotó felünket?