„Pár évvel ezelőtt megjelent egy remek könyv, amely néhány tucat tökéletesen üres lapot tartalmazott. Ez volt a címe: Amit a férfiak a nőkről tudnak.” (Vavyan Fable) 
Most, hogy Caroline Criado Perez Láthatatlan nők című könyvét olvasom, egészen más perspektívából is láthatom a világunk működését. Olyan aspektusból, ahonnan nem fordítunk kellő figyelmet a nők igényeire, szükségleteire. Még az olyan jelentéktelennek tűnő dolgok is, mint a hóeltakarítás, új megvilágítást kapnak. A világ a fehér férfiak szemével épül fehér férfiak számára és mindenki, aki más identitású, hátrányba kerülhet, kerül. Körülnéztem a saját házam táján, hogy mennyire engedek be női véleményeket, alkotásokat, szemléleteket az életembe. (Azon túl, hogy nős vagyok és lányos apuka vagyok.) Következzenek a személyes tapasztalataim. 

„Ne féljen boldognak lenni. Talán ez az emberiség nagy nyavalyája: nem a fájdalom, hanem a félelem, amely megakadályozza, hogy boldog legyen.” (Márai Sándor) 
Boldognak lenni. Ez az egyik legfontosabb célunk. A hogyan és miként már egyéni utakat és megoldásokat jelent, de a fő érzelmi úti cél azonos. Ám a boldogság csalóka, akár egy délibáb. Az ígérete nagyobb és tartósabb, mint a valóságban. Ráadásul sokan úgy hisszük, hogy képes minden negatívumot felülírni. 

„Semmi sem korlátozza úgy az egyéni szabadságot, mint az egyéni gyöngeség!” (Kner Izidor) 
Március 15-én emlékezünk meg nemzetünk példaértékű küzdelméről, amelyet az elnyomó hatalom ellen és a szabadságjogok kivívásáért folytatott. Ugyan a szabadságharc elbukott, és kegyetlen megtorlást hozott magával, azonban mégis elindított lassú változásokat, amelyek aztán a kiegyezéshez vezettek. Ha ma azt mondjuk szabadság, az mit jelent az egyén számára? Mit kezdünk vele? Vajon kihasználjuk a szabadságunkat? 

„Az élet csupa sürgető vágy: cselekedni, érezni, látni, tudni. A nő lelke csendes virágzás egy elsöprő forgószél közepén.” (Charlotte Bronte) 
Ha máskor nem, évente egyszer megemlékezünk a körülöttünk élő nőkről. Nőnapkor végre belső indíttatásból, vagy külső késztetésre, szabadjára engedhetjük az irántuk érzett hálánkat. Ennek apropóján elgondolkodtam a nők szerepéről. Persze férfi szemmel nagy megfejtéseket nem tehetek, de szubjektíven szempontból megoszthatom, számomra mit jelent a női nem, illetve, hogyan látom a helyzetüket ma. 

„Nem szabad félbehagyni a dolgokat, veszélyes, ha megoldatlan dolgok kötik le az elménket.” (Jorge Bucay) 
Vannak dolgaink, amelyeket bevégezetlenül hagyunk a levegőben lógni. Mindaz, amit nem rendezünk, nem zárunk le, frusztrációt okozhat és jóval később is hatással van ránk. Tisztázatlanságából adódóan inkább negatív befolyással bír. Mi mindent hagyunk félbe életünk során? 

„Nem lehet valakit megismerni, akit nem szeretek, és nem lehet szeretni valakit, akit nem ismerek.” (Feldmár András) 
A szeretethez rendszerint nagy érzelmeket társítunk, pedig a hétköznapokban a legegyszerűbb formákban jelenik meg. Nem feltűnő, nem hivalkodó és nem harsány. Csendesen körbeleng minket, ha nem figyelünk oda rá, talán nem is értékeljük kellően. Néhány mindennapi megmutatkozása a szeretetnek. 

„A családi idő addig terjed, amíg az emlékezet elér.” (Boreczky Ágnes) 
Mindenkinek megvan a maga története, amely aztán rengeteg szálon kötődik másokéhoz. A családtagjaink életútját is számtalan keszekuszán tekeredő és csomózódó fonal szövi át. Ezek egyike a miénk. Tudunk eleget róluk és ezáltal magunkról? Beszélgetünk velük egyáltalán? 

„A mai világban az elhúzódó gyermekkor, melybe az amerikai életforma kényszeríti a fiataljait, gyakran senkiföldjének bizonyul, ahol a kamasz egyszerre érzi magát elvágva a gyermekkorától és a felnőttkortól is.” (Jeffrey Eugenides) 
Sokat változott a szülők viszonyulása a gyerekekhez az elmúlt évtizedekben. Bizonyos értelemben soha nem tekintették őket ennyire éretlennek. Más oldalról viszont, kötelezőnek érzik, hogy korán bedobják őket az élet egyes játszmáiba. Ez a kettősség aztán tetten érhető lesz az ifjú felnőttek lelkivilágában is. 

„Mindenről az jut csak eszembe, hogy létezik valami jobb, valami, amiről lemaradtam. Miért is nem lehetünk inkább tudatlanok? Miért nem élhetünk és halhatunk úgy, hogy nem vagyunk annak tudatában, mennyire torz és lehetetlen élet ez?” (Ray Douglas Bradbury) 
„Fear of Missing Out”, azaz félelem, hogy le vagy kimaradunk valamiből. Ez a FOMO, amely sokunk életét ismeretlenül is megkeseríti. Ha nem is teljesen új keletű az érzés, a digitális platformok jól ráerősítenek. Mit is takar ez pontosan, és mit tehetünk mentális egészségünk megóvása érdekében? 

„Elméletileg nincs különbség az elmélet és gyakorlat között, gyakorlatilag pedig van.” (Benjamin Brewster) 
Formálódunk, fejlődünk, és egyre többet és többet tudunk magunkkal, másokkal és a környezetünkkel kapcsolatban. De talán jártunk már úgy, hogy egy helyzetben, még ha tisztában is voltunk vele, mi a helyes, nem annak megfelelően cselekedtünk. A világ nem ideális, ahogy mi sem vagyunk azok. Bizony megesik, hogy a szépen hangzó elméleti ismeretünket nem ültetjük át a gyakorlatba.