„Álljunk ki a jó ügyekért, legyenek azok kicsit vagy nagyok, és mindig tegyük, amit megígértünk.” (Reuben Mark) 
Az ígéret szép szó, ha betartják. Mennyire tulajdonítunk jelentőséget ennek a bölcseletnek? Részét képezi a szellemiségünknek és ezáltal a hétköznapjainknak vagy sem? Célszerű végiggondolni mit is nyújtunk, amikor ígéretet teszünk és megtartjuk. És mit akkor, ha nem.
„Ha az emberekben megvan a kellő bátorság, hogy elkezdjenek őszintén beszélni, hihetetlen változás áll be.” (Stephen M. R. Covey) 
Sokat jártatjuk a szánkat feleslegesen. Nem véletlenül születtek olyan mondások, mint hallgatni arany, vagy két fülünk van és egy szánk. Mások meghallgatása és a figyelem fontos alapok a minőségi kommunikációban. Azonban vannak helyzetek amikor illene megszólalni. Ha nem tesszük, a saját hitelességünket veszítjük el.
„A kezdeti felfokozottság csökkenése nem a kapcsolat végét, hanem a tartós működés kezdetét jelenti.” (Füredi Krisztián) 
Elfoglaltnak titulált világunkat joggal érezhetjük kissé értékvesztettnek. Sok a látszat, a félrevezetés, a gyűlölet, a hazugság, miközben ki sem látszunk a teendőkből. Ezt megsínyli a párkapcsolatunk is. Ott is felüli a fejét a kétely, a felelőtlenség, az időhiány. Nem véletlenül véljük úgy, hogy a szeretetet elvesztettük valahol félúton. Talán megállhatunk, visszamehetünk és megkereshetjük.
„Nincs az a figyelmesség, legyen bármilyen kicsi, ami kárba veszne.” (Aiszóposz) 
Naponta érintkezünk emberekkel. Erről szól az életünk. Minden kontaktus esetén lehetőségünk van kedvező benyomást tenni, kedvező irányba befolyásolni a pillanatnyi szituációt és ezzel ápolni a kapcsolatot. A kérdés, hogy kihasználjuk-e ezeket a lehetőségeket?
„A menekülés soha nem a végpont, mindig csak a tétovázás elnyújtása.” (Daniel Glattauer) 
Az idő kíméletlen, a maga megállíthatatlan tempójában halad. Gyorsnak tűnik, mert néha azon kapjuk magunkat, hogy nem jut idők mindenre, amire szeretnénk. Valójában rohan az idő vagy inkább mi szaladunk folyton valahová? Szaladunk, mintha menekülnénk valami elől.
„A gondozatlan tudás és képesség ugyanúgy értékét veszti, mint bármely más vagyontárgy – méghozzá meglepő gyorsasággal.” (David Maister) 
Milyen különösek vagyunk. A megszerzett javakkal értékeljük az életünket. Jobb állás, zsírosabb fizetés, nagyobb, gyorsabb autó, tágasabb ház, drágább és modernebb kütyük tömkelege. Közben gyakorta elfeledkezünk a legértékesebb vagyonunkról, a saját személyiségünkről.
„A törvény szerint valaki akkor bűnös, ha megsérti mások jogait. Az etika szerint akkor, ha fontolgatja, hogy ezt megteszi.” (Immanuel Kant) 
Szabályokat alkotunk, egyre többet és részletesebbet, hogy minimalizáljuk a hibákat, az eltévelyedést, védjük magunkat, és növeljük az eredményességet. Azonban azért, mert egy szabálykönyvet betartunk és betartatunk, még nem feltétlenül érzik az emberek a sajátjuknak.
„Az ember viselkedését túlnyomó többségében tiltások vezérlik és formálják. Hol kevesebb, hol több szükséges belőlük. Hol belátják ezt, hol nem.” (Gerlóczy Márton) 
Szülőként nagy kihívás nemet mondani a gyereknek. Hiszen nagyon sok esetben nagyobb ellenállásba ütközünk, mint egy jégtörő hajó az Északi-sarkon. Azonban a tiltásnak fontos szerepe van, mind a család, mind a kicsi formálódó személyisége szempontjából. Mit ad nekünk a „nem” a nevelés tekintetében?
„A bizonytalanság olyan, mint a mozgólépcső, amit sohasem helyeznek üzemen kívül.” (Cseh Katalin) 
Bőrünkön érezzük a bizonytalanság leheletét. A változással mindig keservesen megküzdöttünk, de manapság ez nem elég, mert a változások mögött ezernyi kétely les ránk. Tele a fejünk kérdőjelekkel, és sokszor még a kérdést sem ismerjük, amely végén ott állnak ezek a kérdőjelek.
„A feltétel nélküli szeretet felszabadító. Felszabadítja a szeretett személyt arra, hogy valódi és hiteles legyen. A feltételes szeretet viszont az állandó alkalmazkodás kényszerpályájára szorítja a szeretett személyt.” (John Powell) 
Két ember szerelmes lesz egymásba, jönnek a mézes hetek, hónapok, és minden jó úgy, ahogy van. Aztán mindez lecseng, és elkezdünk agyalni azon, hogy valami nem stimmel. Elkezdünk azon morfondírozni, hogy mi a hiba a párunkban, miben kellene megváltoznia. Amint ez felszínre kerül, abban a pillanatban feltételekhez kezdjük kötni a szeretetünket. És valahogy már nem is tűnik annyira mennyeinek a párkapcsolatunk.
