„Jegyezd meg jól: amit elérsz, soha nem egyedül éred el!” (Dynamo) 
Divat arról beszélni, hogy valaki megcsinálta magát. Önerőből lett milliomos, sikeres, híres. Hemzseg a világ ezektől a történetektől. Az emberek pedig keresik benne magunkat, az önazonosságukat, és igyekeznek működő példát állítani maguk elé. De vajon igaz mindez? Tényleg egyedül csinálták az egészet? 

„Lehet akármennyi kincsed, nem ér semmit, ha használni nem tudod. Nem a birtoklás, hanem birtokunk élvezete boldogít bennünket.” (Michel de Montaigne) 
Nincs határ. Ez is korunk egyik felkapott szlogenje. Ennek szellemében élünk és halunk. Mohók vagyunk, elégedetlenek, harácsolók és mindenből még többet akarunk. Pedig van egy választóvonal, ami felett hiába van még többünk, az nem jelent még több előnyt, örömet. 

„Az emberi agy szívesen fogadja, ha kanalanként etetik meg vele mások gondolatait, de ha megfosztjuk ettől a tápláléktól, vonakodva ugyan, de elkezd önállóan gondolkodni - és ez a gondolkodás, hadd emlékeztessem rá, eredeti és ezért értékes eredményeket hozhat.” (Agatha Christie) 
Az önálló gondolkodás nagy kincs. Főként egy olyan világban, ahol megmondják, hogy mit gondoljunk, mit tegyünk, mit akarjunk, mit érezzünk. Könnyebb beilleszkedni és sodródni a tömeggel, egyszerűbb kezelni az embereket és helyzeteket, ha előregyártott sablonokkal, megoldásokkal és válaszokkal szolgálhatunk. Korán elkezdenek trenírozni erre a veszélyeket is rejtő viselkedésre. 

„Konfliktus nélkül nem lehet élni, túl sok konfliktus elrontja az életünket.” (Szinetár Miklós) 
Egyesek keresik, mások kerülik. A konfrontálódás része a hétköznapjainknak. Vajon szükség van az emberek közti csörtékre vagy jobb lenne nélkülük? Hogy átlássuk a szerepüket, gondoljuk át együtt, miből születnek, hogyan formálódnak és mi a végkicsengésük az atrocitásoknak. 

„Az idő is hozza és viszi a dolgokat, önkényesen, nemcsak mi állítjuk be cselekedeteinket és a jelenségeket az időbe. Van az, hogy a pillanat elhoz egy lehetőséget, s ennek pontos ideje van - s ha elmúlt a pillanat, egyszerre nem tehetsz semmit többé.” (Márai Sándor) 
Az idő megfoghatatlan. Az idő megállíthatatlan. Az idő könyörtelen és kíméletes egyben. Átgázol bármin és eljuttat bárhová. Minden csak idő kérdése. Mit látunk benne? Barátot vagy ellenséget? Sziklaszilárd rendíthetetlensége számunkra is garantál biztos pontokat. 

"A produktív középszerűség általános jellegű fegyelmet kíván. Biztonságos, és senkit sem fenyeget. A középszerűség semmit sem változtat meg." (William Pannapacker) 
Nem szeretünk veszíteni. Alapból biztonság pártiak vagyunk, nem vállalunk a kelleténél több kockázatot. Az életünket is ennek megfelelően rendezzük be. De vajon jól tesszük, ha erre játszunk? Veszítünk-e azzal, ha a megelégszünk a középszerűséggel? 

„Nem minden jó, de minden jóvátehető. " (Pup Irén) 
Elvesztegetett idő, ablakon kidobott kapcsolatok, elfecsérelt lehetőségek. Ezek szegélyezi az életünket. Nem feltétlenül kell, hogy megbocsáthatatlan veszteségérzésünk legyen velük kapcsolatban. Tekinthetünk másként rájuk, és tehetünk valamit értük. 

„Az idő is a végtelenségig nyújtózik. Ez a helyzet csupán akkor változik meg, ha az ember idegeskedni kezd a teendői miatt. Minél több mindent igyekszünk belezsúfolni az időbe, annál inkább veszít rugalmasságából.” (Gavin Extence) 
A fullasztóan meleg nyárban üdítően hat az elhavazva kifejezés, de munka terén ez mindig nyomasztó. Van úgy, hogy bármennyire igyekszünk a teljesítésekkel, egyre csak zúdulnak ránk a feladatok, ki sem látszunk belőlük. Szinte tehetetlennek érezzük magunkat és sodródunk. Mit csinálhatunk, ha összecsapnak felettünk a meló hullámai? 

"A nagyszerű alkotók nem feltétlenül a legmélyebb tapasztalattal rendelkezők, hanem azok, akik felkutatják a legszélesebb perspektívákat." (Sheryl Sandberg) 
Ötletekre szüntelenül szükség van. Olykor csak a napi beosztásunk logisztikájához olykor valami fontos feladat példás megvalósításához. Így vagy úgy, de számtalan hasznos elgondolásunk születik nap mint nap. Miként tekintünk az ötleteinkre, egyáltalán feltűnnek-e, és hogyan gondozzuk őket? 

„Egy hosszú távú kapcsolatért mindennap tenni kell, nem szabad könnyedén feladni, félredobni.” (Dér Heni) 
Vannak néhányan, akik a tartós kapcsolatot az első nagyobb krízisig tartósítják. Akkor hirtelen lejárt szavatosságú élelmiszerként kezelik és kikukázzák. Lelépnek, továbbállnak. Ha minden alkalommal engedünk a könnyű út csábításának és kilépünk a kapcsolatból, akkor megfosztjuk magunkat néhány fontos tanulságtól, élménytől, felismeréstől. És akár attól is, hogy valaha révbe érjünk valaki mellett.