„Egy embernek nagynak kell lennie ahhoz, hogy beismerje a hibáit, elég okosnak ahhoz, hogy hasznot húzzon belőlük, és elég erősnek ahhoz, hogy kijavítsa őket.” (John C. Maxwell)
Korai éveinkben belénk ivódik a kudarc érzelmi kezelése. Mint szinte mindent, ezt sem ésszel, hanem szívvel kezeljük. Hiába tudjuk a manapság oly sokat szajkózott tézist, hogy a kudarc elkerülhetetlen és szükséges, ha ezt csak az agyunk fogadja be. Belül még mindig szorongat miatta egy fullasztó érzés. Mit tegyünk, hogy kevesebb stresszt okozzon számunkra? Hogy nézzünk a hibáinkra, és miként orvosoljuk a problémákat hatékonyan, hogy ne legyen belőlük végleges kudarc?

„Az ünnep nem egy nap. Az ajándék nem a fa alatt vár. Az igazi ajándék az Életben vár. És a karácsony maga az ajándék. Akit az Élettől kapunk. Nekem te vagy a karácsony.” (Csitáry-Hock Tamás)
Dübörög az év végi hajrá. Ezerrel toljuk, hogy minden a helyére kerüljön, aztán a szenteste végeztével egy nagy kő essen le a szívünkről. Egyenesen a lábunka, mert a pihenés helyett jön a második kör, állni a vendégsereg sarát. De többről szólnak az ünnepek, mint a tv-halászlé-bejgli kombó használatáról. Lépjünk túl a nagy zabálásokon és az azt követő elnehezülésen. Ez az ünnepi időszak eleve egy kissé szentimentális, hát használjuk ki ennek a hangulatnak a velejét, és koncentráljunk magára az emberre, az emberekre.

"Ahhoz, hogy tényleg garantáljuk a minőséget, a kiválóságnak egy kiérdemelt szónak kell lennie, amelyet mások használnak ránk, nem pedig mi jelentjük ki saját magunkról." (Ed Catmull)
Amikor fizetünk valamiért, joggal várjuk el a magas minőséget. Legyen az termék vagy szolgáltatás, de úgy véljük, megfizettünk érte, jár nekünk a színvonal. Vajon, ha mi állunk a pult túloldalán, ha mi kínálunk, mennyire adunk a minőségre? Hol húzzuk meg a határt az igényességünkben? Mikor adjuk meg magunkat a "jó lesz ez így is" szemléletnek? Az igényesség nem csak azt jelenti, hogy elvárjuk a magunk részére, hanem azt is, hogy amit kiadunk a kezünkből, az magas színvonalú legyen. Milyen az elvárásunk magunk felé, mit várhat el a környezetünk tőlünk? Nézzünk néhány ötletet, ami biztosítja az igényességünket.

„Az emberek a legfontosabb dolgokat mindig a véletlenül elejtett szavaikkal közlik.” (Simun Vrocsek)
A beszédünk az elsődleges kommunikációs forrásunk. A magyar nyelv különösen gyönyörű és rugalmas, hisz tetszés szerint formázhatjuk, pakolgathatjuk a szavakat és érhetjük el vele, amit szeretnénk. Társalgásunk épp attól kifinomult, hogy nem csak a lényeges elemek közlésére szolgál, hanem egyéb töltelék szókapcsolatokat is alkalmazunk. Szükség is van erre, mert ezek hordozzák az érzelmeket. Nélkülük csak robotok lennénk és szigorúan csak a tények átadására korlátozódna a kommunikációnk. Ezen apróságok töltik meg élettel a mondandónkat. Egyben lehetőséget is adnak, hogy másokat meggyőzzünk, befolyásoljunk, manipuláljunk. Így gyakran meg kell találnunk az igazi mondanivalót a szavak között. Nézzük meg pár gyakorta hallott kifejezés igazi értelmezését.

„Ha az ember nem sokat beszél, attól még lehet, hogy volna miről.” (Fehér Klára)
Aki tartós kapcsolatban él, az tapasztalhatta már, hogy beszélgetni nem is mindig olyan könnyű. Egy fárasztó nap végén vagy arra vágyunk, hogy kibeszéljük magunkból a történteket vagy, hogy hullafáradtan bedőljünk a fotelba és hagyjanak békén. Részben a különböző szükségleteink, részben az egymástól távol töltött idő, és a különböző területek, amelyeken dolgozunk, még bonyolultabbá teszik egymás megértését, és inkább nem erőlködünk vele. Azért mégis tegyünk egy próbát, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz a másik megértésével és igényei feltérképezésével.

„A jó-érzés, a jól-lét az egyedüli mérce - mindenben a világon.” (Kukorelly Endre)
Olyan sok minden és mindenki foglalkozik a boldogság témájával. Már-már elcsépelt közhellyé vált a boldogság keresése. Dunát lehet rekeszteni a teóriákkal, elméletekkel, ötletekkel. Az igény óriási rá, hisz mindannyian szeretnénk megismerni a boldogság titkát. De mi van, ha ez a titok, nem is oly nagy misztikum? Mi lenne, ha a legegyszerűbb oldal felől közelítenénk hozzá, a saját közérzetünk felől?

„A kedves szavak nem kerülnek sokba, mégis sokat érnek.” (Blaise Pascal)
Jócskán benne vagyunk az őszben. Egyre hidegebb van, korábban sötétedik és hajlamosak vagyunk a begubózásra. Éppen dübörög az év végi hajtás, amelyet majd felvált az ünnep előkészületeit kísérő stressz. Álljunk meg egy pillanatra. Hol vagyunk ebben mi, és hol van ebben a párkapcsolatunk? Javítani a kapcsolatunkon mindig aktuális. Erősíteni a kötelékünket mindig időszerű. Mondjuk egy beszélgetéssel. Főleg, ha hiányzik egy-két jó szó a viszonyunkból.

„Bizalmat visszaadni nem, csak elvenni lehet.” (Göncz Árpád)
Elvárjuk a környezetünktől a megbízhatóságot. Ha valaki vigyázz a gyermekünkre bízunk benne. Amikor odaadjuk valakinek a pénzünket hitelt adunk a szakértelmének. Ha együtt dolgozunk valakivel feltételezzük, hogy teljesíti a feladat rá eső felét. De vajon ugyanezt a mentalitást elvárjuk magunktól is? Akire lehet számítani, annak a magánélete és a karrierje is kiegyensúlyozottabb. Mire van szükségünk a megbízhatóságunk növeléséhez?

„A jó történetmesélő azon dolgozik, hogy megérintse a közönséget.” (Ed Catmull)
Egyszer volt, hol nem volt. Minden mese így kezdődik. És minden a mesékkel kezdődik. Gyermekkorunkban a mesék világa repít el minket messze földre, ahol a kicsi mindig a legerősebb, ahol a hátrányból előny válik, és ahol a jó mindig győzedelmeskedik a gonosz felett. Varázslatos hely ez, amely egyszerre szórakoztat és okít. Általuk sajátítjuk el az életre vonatkozó alapvető igazságokat. Később sem lesz ez másként, a történetek kiemelkedő szerepet játszanak a mindennapjaink alakulásában.

„A rossz hír csaknem mindig védekező reagálást vált ki. Megbénítja azt, aki kapja, először képtelen teljes súlyában felmérni. A felmérés egy kis időbe kerül.” (Agatha Christie)
Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor valami kellemetlent kell közölnünk. Ám a legtöbben nem vagyunk felkészülve erre igazán. Már a tudattól is émelygünk, csak gyorsan túl akarunk lenni rajta és kész. Pedig megfelelő rákészüléssel tompíthatunk a kialakult feszült helyzeten. És semmi sem ad nagyobb esélyt a bizalom növelésére, mint amikor nehéz időkben is vállaljuk a vezetői szerepet, méghozzá emberien és színvonalasan.